Ingatlan | lakás | családi ház  |

Válságban az építőipar

A közeljövőben megalakuló kormány előzetesen bejelentett intézkedései közül igen aggasztó, hogy a lakáscélú támogatásokat erőteljesen meg fogják nyirbálni.

Ez az intézkedéscsomag konkrétan a szocpol és a kamattámogatás eltörlését jelenti, ami egyesek szerint csak tovább mélyítené a válságot. Az azonban bizonyos, hogy a saját tulajdonú lakáshoz jutás amúgy is alacsony esélyeit még inkább megnehezítené.

Egy januári felmérés szerint az ez évre tervezett lakásépítések, illetve felújjítások kimagasló hányadához kötődik valamelyik lakáscélú támogatás, ezek a beruházások pedig ilyen módon önerő hiányában nem fognak tudni elkészülni. Ez magával vonz egy igen nagy volumenű költségvetés kiesést, illetve rengeteg munkahely megszűnűnését is.

Ezek a tervezett megtakarítást megcélzó intézkedések tehát nem vezetnek el a kitűzött célhoz, sőt inkább ellenkező hatást fog kiváltani. miközben egyre kisebb lesz a magyar családok saját otthonhoz jutási lehetősége, amit még inkább súlyosbít a növekedő munkanélküliség aránya is.


Vissza a főoldalra >>